Rád süt a nap

Megint az est az úr, és kitárja kapuját a szerelem örökérvényű bátorsága. Te akarsz lenni a minden, ki csak zord szavakkal fullasztod a tényeket. Káposztalevél a gondolat, mely bomlik a pikkelyes idők szavára. Lépteid koptatnak ismeretlen kalandokat, és újra járni tanul az ölelésekre edzett mondat. Kopasz égen süt a hidegség levese, ahogy az éhező szeretet érlel tömény szesszé illúziókat. Tanulj repülni angyal, és szárnyaid ne csak mutogasd, mint az ördög a haszontalan szarvakat. Megint egy új nap, és te újra, s megint új vagy. Bolondít a kusza képek kotró orvosa. Csak tolni kell a szeretet szekerét, s halál, ha már kötelesség.

Új csipkék csüngenek a felnőtt függő felelősség ablakán. A szenvedés bomlasztja a falakat, amely időtlen időkre készült képek szögeit lazítja, s lehullanak. Lábad alatt a múlt sara simára taposva. Tetőd a nevelés, gerendák az akarat, cserepeidet galambok lepik el. A barátokat büntető bestia emésztőgödre sose légy. Minden tárgy egy emlék, haszontalan csitri cserepek törötten is a múlt és az élet. Söprögetve szívhatod magadba a rend szúrós porát. A fiók nélküli sublótban vannak, a soha meg nem jelent jellemeid.

Rád süt a szerencse, és oldódik a tett, amit mások elítélhetnek, az vagy te, az angyali kezek érinthetetlen kedvence.

A felhők felett sosem esik az eső.