Már huszonkilenc, kicsit több. Várom, hogy a számok visszafelé jönnek, de nem akarnak. Szelíd repkényként mászik a korom fel életem tűzfalán, és mállasztja azt, mit érek. Sorsomra telepedik az elvárások hada, üzenni nem tudok, talán eljut hozzád is a segélykiáltásom majd a harmincadikra.
Nem jönnek a vének, és nem jönnek a sikerszagú papok, hogy imát tegyenek érted, csak te küzdheted fel magad a toronyba, és testeddel kongathatod meg majd a harangot. Szólhat immár a harang, milyen könnyű is ez, és a koppanások ismerősek, mint mikor apád koporsóját szegezték be.
A csönd sötét színe telepszik testünkre. Készülj az utazásra, a lélekrakéta hangtalanul repít a szebb sötétség felé. Most bársonyt kap a jövőd, papucsot húz rád hangtalan tetteid varázsa. Csókkal halmoz el a levegőt kiszorító omlós édeskés életszagú Édesanyaföld.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése