Csókok áradása

Gúnárok kelepelésére riad a pásztor, aki csókkal teli szájjal született újjá. Ő a szeretet szavaiban őrzi ékszerét. Néma léptekkel döccen a távoli fények sodrásában. Jövőbe lát, és nem csüggedő viszonya bátortalan a vidék lógó levegőjében. Csökken a birtokvágy, csökken a szerelem, csökkenő csiklandós csókjait őrzi batyujában. Bámészkodók esnek kívül a látókörén, talán vak a bárgyú kérdések ostorától.
Egy lépés, két lépés, beljebb esik a cél maghatározhatatlan szalagjához.
Aztán a fáradtság botlik a lába elé, s elszórja különös kincseit a zsákjából. Csörgedezve csöpp folyamból terebélyesedik ki a csókok áradása. Elmossa a régmúlt kihűlt szerelmek lusta lelkét. Fullasztó szerelem árad szerteszét, és gyilkos áradása végez előbb a fanyar önimádók sorával, majd a plátói-szerelmek olvadnak a folyamba, azok tovább duzzasszák a csókokkal teli utakat. Házak esnek térdre, másokat megmentve emel az egekbe. Sok az áldozat, és még több az újra szeretni akaró kétségbeesett pára.
Már késő! Mindent visz a fullasztó szerelem-folyam, szomjat oltó csókok állnak minden sarkon, és édes mázzal kenik a savanyú lelkeket, és száradás után csak totemként mutatnak utat az égbe. Halálos szerelem, ez az igazi halálos szerelem, amely nem enged el, csak fojtogat és nem tűri az ellentmondást.
Az marad talpon, akiknek egyensúlyban marad a kívánt, kapott és adott, adni akaró szeretet.
Milyen katasztrófa késztet így hullani szét egy házat, várost, országot, földet! A mentés hiábavaló, az igaz szerelem győzheti le, és mentheti meg az érdektelen lelki javakon épülő érzelmeket.
Elfolynak végül a hamiskártyások, az önző érdekszerelmek, és minél többen vannak, annál nagyobb a veszedelem. Nagy a kár, korcsosodnak a megszokott kapcsolatok, mások kapaszkodót találnak, úsznak és nyelnek a varázsforrásból.
Szeress, hogy megmenekülj! Minden nap szeress, mert a fullasztó csókok árja ami elviszi a lelkedet. Bocsáss meg, ne bántsd hiábavaló könyörgéseddel a végtelenbe vágyókat.

Szeretni mindenekfelett, ez nem csak női munka!