Szimbólum - A levegő

A levegő, az a szimbólum, melynek kettőssége, hogy mindenhol ott van és sehol sem látható. A tűz táplálója és ezzel a megújulás támogatója. Ott van a lélegzetünkben és kaput nyit az ember életére azzal, ahogy egy újszülött felsír. A magzat fejlődése közben lélegzetszerű levegőt nem kap, csak az anya tudja táplálni a köldökzsinóron. Ezért a magzat sok tudatban nem számít léleknek.
 A levegő a fénnyel a színek hordozója. Lélegeznek a fák, növények és minden élőlény, közben színesen pompáznak.
 A levegő a kozmikus kapcsolatok hídja, amely a legtöbb embereknek többnyire a mennyországba vezető út képzete. A föld és az ég közötti kapcsolattartó és elválasztó. A szabadság jellemző rá, mégis a legnagyobb rabságban a Föld héjaként éli örök körforgását. Adni ugyanannyit tud, mint elvenni. Az utolsó lélegzet az élőlények számára a halált, a természetnek az újraéledést jelenti. Az éltető lélegzés egy misztikus kapu, amelyet hol kinyitunk, hol bezárunk; ez a beléptető rendszere az életünknek, ha becsukódik örökre vagy kinyílik teljesen, az mindenképpen a halált jelenti. A levegő olyan, mint egy fakír szöges ágya, amelyen, ha ritkábban lennének a szögek, akkor átszúrná a mutatványos testét, minél ritkább a levegő, annál halálosabb.
 A hívőknek az Isten jelenlétét jelenti a levegő, az isteni jelenlétet, amely csak annak egyértelmű, aki hisz benne és nem kell látnia.
 A levegő legtermészetesebb dolga a tűz és a víz közvetítőjének lenni. A tüzet táplálni, a vizet hordozni tudja, ezért ezeket a testvéreinek tekinthetjük. A két elem között az egyensúlyt teremti meg, ha kell, tud tüzeket éleszteni vagy azokat csillapítani.
 A levegő legnagyobb lázadása a szél. Néha csak gyermeteg szellőként csintalankodik, de kavarhat óriási vihart, amely pusztító lehet, ezzel megújító ereje nagyon hasonló a tűzvészekhez.
 A levegő a természetes élet szükséglete, nélküle a föld nem lehetne Föld-anya, és az eget sem látná meg egyetlen teremtett lélek sem.